Településtörténet

Nagyvejke története

A Völgységnek ez a része sokszorosan igazolja elnevezését, mert minden község egy-egy szinte teljesen zárt völgyecske mélyén húzódik meg. Nagyvejke azonban még völgységi viszonylatban is rejtettebb hely, mert Tevel felől csak dombos mélyúton s Kisdorog irányából is egyetlen szűk völgyfenéken közelíthető meg. Ez az út a Szakály-bonyhádi összekötő útból ágazik el a bonyhádvarasdi hágó alatt. Lengyel felé tartva, Aparhantot elhagyva, jobb kéz felé nyílik a nagyejkei bekötőút. Az egész község egyetlen széles utcából áll, mintegy 8-900 méter hosszú, jellegzetesen az útra merőlegesen épített cseréptetejű vályogházakkal.

Wosinszky szerint Nagyvejke északi végén, ahol a Závodra vezető horhó van, praehistorikus telep létezett földbe ásott putrikkal. A hegy tövében levő kiskápolnánál sok edénytöredéket s kőlappal fedett urnát tártak fel az ásatások alkalmával. Ez a terület tehát bronzkori nép urnatemetője volt. A honfoglalás után Monoszló nemzetség birtoka volt, majd egy 1374-es határjáró levél tanúsága szerint Tolnai Miklós birtokolta. A törökdúlás idején Nagyvejke elnéptelenedett. Magyar lakosságát részben rabszíjra fűzték a törökök, részben elmenekültek, behúzódtak a közeli erdőségekbe, s onnan ki tudja, merre sodorta őket a történelem vihara. Hogy létezett és a törökök pusztították el azt régi térképek is bizonyítják. Aztán nagyon hosszú ideig, egész a XVIII. század első feléig nem is történik több említés Nagyvejkéről, s akkor is csak annyit tudunk meg Fényes Elek statisztikájából, hogy „Vejke (Nagy) német falu, 575 lakossal. Földesura: Apponyi família.” Az itt lakók akkoriban kukorica-, búza- és dohánytermesztéssel foglalkoztak. Mercy gróf 24 tolna megyei községgel együtt 1747-ben németeket telepített a településre. A község életében számottevő változás 1944 decemberéig nem volt. 1944 decemberétől, 1945 január végéig a szovjet katonai hatóságok az alakulóban levő magyar közigazgatás segítségével nagy számban szedtek össze és hurcoltak el német nevű és származású állampolgárokat munkaszolgálatra. Az elhurcolt németek visszaérkezésekor családjukat a legtöbb esetben nem találták meg szülőfalujukban, mert időközben, 1946-ban, majd 1947-1948-ban a németség jelentős részét kitelepítették Németország amerikai, illetve szovjet megszállási zónájába. 1945. május 7-én a kitelepített németség helyére istensegítsi székelyek kerültek. A telepítési adatok szerint Nagyejkén 34 család kapott telephelyet. A juttatási arány családonként 7 hold, családtagonként további egy-egy hold volt. A betelepítettek között iparos nem volt, értelmiség sem volt. A gyerekek iskolába nem jártak.

Átalakult a község belső élete, bíztató fejlődés indult. A régi olvasókör átalakult, átépítették és kultúrháznak rendezték be. A község fiatalságából zene- és műkedvelő szakkör alakult. Gazdasági életében nagy jelentőségű változást hozott a szövetkezeti gazdálkodás, mely az 1956-os megtorpanás után 1959 tavaszán új lendülettel megindult. Itt élt Gáspár Simon Antal, néprajz kutató, a bukovinai székely hagyományok gyűjtője.